Találj meg! A képekkel segíthetünk, fejleszthetünk.
Micsoda élmény! Igaz, hogy nem az első csendes könyv- foglalkozásom a mai, és nem is az egyetlen sikeres, de le az összes kalapokkal a mai nyolcadik osztály diákjai előtt!
A könyv témája a barátság, kicsit detektív szállal vezette a gyerekeket a történeten keresztül, amelynek ők voltak a magyar hangjai ez alkalommal. Hány féleképpen is lehet értelmezni a szemmel látható illusztrációk sorozatát? És mégis, hogyan tudunk kilyukadni egy közös értelmezésre?
Sokan nem hisznek a csodákban, én is ezen egyének közé tartoztam, de minden egyes alkalommal, amikor gyerekekkel foglalkozom a csendes könyv módszerével, a lelkem felemelkedik, melegség tölt el. Látom azt az átváltozást az arcokon, amit a képek mesélésének hatása vált ki belőlük... Felbátorodnak, és ráéreznek arra, hogy a gondolkodásukat, fantáziájukat, és meglévő tudásukat használva beleélhetik magukat a történetbe, mert nem jegyre megy a "játék". Lehetnek önmaguk, szabadon bontakozhatnak ki és élvezhetik azt az órát, amit a vezetésem segítségével eltölthetnek.
Mert nem én vagyok a lényeg! Soha! És nem is szándékozom annak lenni! Az én szerepem elkísérni őket a történetben, mint valami elemlámpa, amely világít, mutatja az utat. Egy jó szociális munkás beleolvad a közegbe, nem diktál, hanem irányt mutat. Nem lehetünk megmondóak, és ez a foglalkozás egy pozitív példája lehet egy olyan oktatást segítő programnak, amely segíti a gyerekeknek az önkifejezését fejleszteni, az önálló gondolkodásukat, a csoportban való munkát, és talán idővel mentőövként szolgálhat az olvasás megszerettetésében. Az olvasás idővel lehet egy igazi hobby, egy értelmes kikapcsolódás, lehet ismét " divat olvasni", ahogyan régebben, így talán ékes magyar nyelvünk is tovább örökíthető... mert megfoghatjuk a fiatalokat, azokat a korcsoportokat, amelyeket úgy hittük, hogy elveszítettünk a kütyük világában.
Vastapsot kaptam a foglalkozás végén, én meg azt mondtam ezeknek a gyerekeknek, hogy az érdem a tiétek, mert ti dolgoztatok. Kikísértem őket, a tanárnéni megjegyezte, hogy az egyik diákja azt mondta neki, hogy milyen vagány volt ez az óra, mert ő csak nyert vele. A tanárnő megkérdezte, hogy mit? A diák azt mondta neki, hogy tudást. Én azt mondanám, hogy azt a bátorítást kapta meg, amely előhívta a már meglévő tudását és azt szabadon fejezhette ki. Önállóan gondolkodott, és nem tett egyebet, mint leírta verbálisan, amit látott.
Fejfájással kezdtem a foglalkozást, hát mondanom sem kell, hogy észrevétlenül elillant, annyira feldobott az, hogy örömet tudtam adni ezeknek a gyerekeknek.
A képeknek teremtő erejük van.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése