A magyar népmese világnapja. Városi Könyvtár, audiovizuális terem.

   

     " - Apa? Mikor jönnek a többiek? - kérdezi a kislány az apukáját, vetítés közben. 

       - Lehet, hogy később, mert ők még nem keltek fel. - magyarázza az édesapja, aki mellette ült."

  Ezt én hallottam a  kis vetítő kuckóban, és nevettem magamban, milyen aranyos, hiszen tényleg moziban ül, és azt várja, hogy mikor jön a többi néző. Ahogy ezt így kimondta a kislány, mint egy varázsütésre kezdett megtelni a városi könyvtár moziterme. 

Magyar népmeséket nézhettek az érdeklődők, hiszen ma van a magyar népmese világnapja, és a könyvtárunk kedveskedett a vetítéssel a város lakóinak. Anyukák, apukák hozták el gyerekeiket, még énekelték is a megszokott dallamot, amivel indul a népmese. Egyesek közülük meg is beszélték a látottakat, vagy éppen azt mondták el, hogy melyik a kedvencük.

Az én személyes kedvencem a királylány a sóval, amikor azt mondja a királynak, az apukájának, hogy úgy szereti őt, mint a sót, mire a király felháborodik. Aztán a mese végén rájön, hogy mennyire fontos a só az ételekben, olyan mindennapi szükséglet, ami nélkül bizony nem jó élni. A só olyan nekem, mint a szeretteim, azok az emberek, akik körülvesznek nap, mint nap, ahogyan ott volt a királylánynak is az apukája. 

Egy nagyon vagány esemény volt, jó kezdeményezés, értelmes és tanulságos meséket játszani a felnövő nemzedéknek, megtanítani nekik, hogy a mi magyar nyelvünkben is csodálatos mesék vannak. Nekem a mesék mellett a képi megjelenítés is magával ragadó, a népi motívumok, az ábrázolásmód, amit ha meglátok, nem kell hozzá magyarázat, a képek magukban is beszélnek.

Élmény volt vetíteni, köszönöm a lehetőséget a városi könyvtárnak és remélem, hogy lesz ennek folytatása, mert remek ötlet és a gyerekek is nagyon élvezték.

                                


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Vakáció, csend, töltődés. Neurodiverzív ragasztó.

Kép
     Csend, nem beszélni, nem nyüzsögni, nem tenni semmit, csak élvezni ahogyan a reggeli kávé íze élénkíti az álmos tudatomat. Sokszor napok, hetek telnek el úgy, hogy eszembe sem jut mikor is voltam csak úgy pár órára magamban, pihenve?... Rohanni tanít meg a mai társadalom, de töltődni, önmagunkat helyesen működtetni nem igazán.    Vakáció... szabadság... napok amikor nem kell bemenni a munkahelyre. Mit is szeretnék...? Nyughatatlan nőként a semmitevés számomra egyenlő a halállal, hogyan lehet csak üldögélni egy kávéval?    Ahogyan telnek az évek, kezdem érezni a szükségét a láblógatós, pizsamás órákra reggelente az ágyamba eltöltve ... a csend ami összetart akkor, amikor már nem marad erőm a társalgáshoz, a figyelmem nehezen kontrollálható, elbújni, nem lenni, kicsit nem létezni a világnak.    A nyár, az év, kivonták belőlem amit szerettek volna, én meg mosolyogva nézem, ahogyan reggelenként a kisfiam bemászik az ágyamba és megölel, a tel...
További információk

Basic human rights. Against bullying. For the healthy state of mind.

Kép
     Bullying is a form of violence, a form of terror against a person, a cold one, and ruins mental health. This does't necessarily means that somebody is going to verbalize the problem to the other person, it can be silent, can be happening behind the scenes... The victim could feel the huge pressure that comes with it,  and starts to feel like the environment is not safe anymore.     The bullies, or bully could be a coward person, who has some issues, like jealousy... and some more. The main thing is to realise when we are experiencing bullying, and make the actions to protect ourselves mentally against these violent  actions. If we are not doing anything against it, then it can result  into some major mental health issues, like depression, anxiety, burn out and in some serious cases : suicide.   For me personally, it  always harms me, because I don't understand why people can't just say into my  face their problem...
További információk

Hosszú az út hazáig. SNI-s gyerekek a csendes könyv világában.

Kép
      Az elmúlt két napban SNI-s gyerekek segítettek nekem értelmezni: A hosszú az út hazáig címet viselő csendes könyvet, Laura Bednarski illusztrátor alkotását.       A kisfiam csoportjával kezdtem, öt autista, óvodás gyereknél. Bele sem gondoltam, hogy hogyan is fogom őket szóra bírni, mert ugye ez lenne a lényeg...átlagos esetben. Ezeknél a kis csodáknál viszont más a helyzet, ugyanis szinte mindenik nonverbális. Indulás előtt magamhoz tettem néhány üres, fehér papírlapot, aztán a legszebb mosolyomat magamra vettem és kopogtam az ajtójukon, az Aranyhegy Otthonban. Aki már látott autikat, vagy abban a nagy ajándékban részesült, hogy nevelhet egyet, az tudja, hogy cukikáim mindenütt is vannak, ezért összeterelni őket egy foglalkozáshoz nem egy könnyű esti séta.   Szerencsém volt, mert a könyvet elővéve már felkeltettem az érdeklődésüket, lassan leültek mellém, és a csodálatosan illusztrált oldalak megértésre találtak. Hogyan? A mesélést rajzzal ...
További információk