Kék pillangó

     Micsoda élmény! Igaz, hogy nem az első csendes könyv- foglalkozásom a mai, és nem is az egyetlen sikeres, de le az összes kalapokkal a mai nyolcadik osztály diákjai előtt!    A könyv témája a barátság, kicsit detektív szállal vezette a gyerekeket a történeten keresztül, amelynek ők voltak a magyar hangjai ez alkalommal. Hány féleképpen is lehet értelmezni a szemmel látható illusztrációk sorozatát? És mégis, hogyan tudunk kilyukadni egy közös értelmezésre?    Sokan nem hisznek a csodákban, én is ezen egyének közé tartoztam, de minden egyes alkalommal, amikor gyerekekkel foglalkozom a csendes könyv módszerével, a lelkem felemelkedik, melegség tölt el. Látom azt az átváltozást az arcokon, amit a képek mesélésének hatása vált ki belőlük... Felbátorodnak, és ráéreznek arra, hogy a gondolkodásukat, fantáziájukat, és meglévő tudásukat használva beleélhetik magukat a történetbe, mert nem jegyre megy a "játék". Lehetnek önmaguk, szabadon bontakozhatnak ki ...

 Sokan nevetnek, amikor látják és tapasztalják, hogy mennyire érzékeny vagyok a szavakra…  Nem mindegy, hogy hogyan fejezzük ki a gondolatainkat, főleg nem akkor, amikor embertársainkkal beszélgetünk.   Az iróniát nem bírja befogadni a gyomrom, de ami még az iróniánál is jobban betalál nálam, az a semmibe vevés, kinevetés, érdemtelen bánásmód, megalázás és társaik…    Hogyan nem vesszük már észre, hogy a viselkedésünk megronthatja a kapcsolatainkat, ha az nem emberhez méltó, nem empatikus?     Gyerekként sokszor voltam láthatatlan, valahogy nem értettek és nem vettek komolyan, de ugyanúgy én is nehezen tudtam értelmezni a világot körülöttem.    Az érzelmeim kifejezése egy igazi nehézség volt számomra, igazából most sem könnyebb. Harmadikos voltam, amikor megismerkedtem Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért című versével. Az iskolai évzárón szavaltam előszőr, és annyira megdobogtatta a szívemet, hogy a vers képi világa annyira csodálatos, hogy...

   Valahol elvesztem, sötét lett.      Mostanában értelmetlen, értéktelen, szabad rab vagyok, aki eldobható.      Valahol elvesztettem lelkem egy részét, szárnyak nélkül didergek a sötétben.

     A világ,  amiben élek egy érdekes szabályok és szabálytalanságoknak az egyvelege, amelyben az emberek közötti játszmák a legérthetetlenebbek a számomra.   A legnehezebb az volt megtanulni, hogy megengedjem magamnak azt, hogy érezzek, mindegy, hogy pozitív vagy negatív érzéseket.  Miért? Kiskoromtól fogva a nehezen kezelhető, ambivalens érzéseket megmozgató egyén voltam, akit általában nem tudtak hová tenni. Nem éreztem magam szerethetőnek.   Az elmúlt három évben igyekeztem tudatosabban megfigyelni a működésemet, azt, hogy kik azok az emberek akik jó hatással vannak rám, és kik azok, akikkel a szükséges, minimális időt töltsem el a mentális egészségem megőrzése érdekében. Kerestem, kutattam, hogy milyen is az, amikor én szeretve érzem magam...  Az őszinteség, az értve meghallgatás, a tolerancia, a minőségi idő, valamint a türelem azok a jellemzők, amelyek a szeretve érzéshez kapcsolódnak az én világomban.   Az, amikor nem ...

    Ma rettenetes voltam, dühöngtem, csapkodtam és sírtam, megbántottam az egyik kollégámat.   De miért akadtam ki? Abban a helyiségben ahol most dolgozom, megváltoztatták a berendezést, ez még elmenne, de amikor megláttam, hogy bizonyos  eszközeim a földre kerültek, akkor  teljen elborított a méreg. Miért? Azt az érzést keltették bennem, hogy igazából nincsen itt hely nekem, hogy soha nem fognak befogadni... Olyan volt, mint gyermekkoromban, soha, sehol nem értettek meg. Felnőttként igyekszem elmagyarázni az érzékeny tulajdonságaimat, a rugalmatlanságom miatt, de nem értik...   Autista egyén nem szereti a változó dolgokat, főleg nem ott, ahol dolgozik, vagy él. Szüksége van egy külön helyre, hogy dolgozni tudjon, mert nagyon hamar eltávozhat a figyelme. Szereti a csendet, nem szeret üres dolgokról beszélgetni, és szeret dolgozni.    A tárgyak állandósága egy nyugodt környezetet teremtenek neki. Amit végképpen nem tud megszokni, talán az, hogy ha ...

Ez a világ nem az én fajtámnak lett kitalálva, sokszor keseredek el, ugyanakkor nem cserélnék neurotipikus embertársaimmal. A következőben adok tíz tuti tippet arra, hogy hogyan bosszanthatsz fel egy autistát: 1. Elkésel, és nem kicsit, azaz több mint öt percet. Tanács: ha nincsen baromi jó alibid a késés okára, akkor jobb, ha bele sem fogsz a magyarázkodásba... 2. Megkérdezed, hogy hogy vagyok. Tanács: Én ezzel a kérdéssel nincs amit kezdjek, mert tudom, hogy te egy egyszavas válaszra vársz, meg még valami frappáns viccre, de ember, hidd már el, hogy nekem ez nem megy! Inkább kérdezz olyant, ami igazán érdekel és az időjárásról se velem akarj csevegni! 3. Ne mesélj vicceket, úgysem esnek le. Tanács: Helyette beszélj velem olyan témáról, amely mindkettőnket érdekel\ érdekelhet.  4. Ne használj olyan szavakat, amelyeknek nincsenek egészen pontos jelentésük, mint például: majd, meglátjuk, mindjárt satöbbi. Ezektől a falra tudok mászni. 5. Ha valamit kérsz tőlem, akkor kérlek röviden ...